1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 7-9., BME L épület

Autostore tervezés

autostore tervezés

Az Autostore korunk legkorszerűbb legköltséghatékonyabb automatizált raktári rendszere. Az Autostore korszerűsége mellett viszont rengeteg specialitással is rendelkezik, mint technológia. Szakértői csapatunk jelentős rutinnal rendelkezik az Autostore rendszer tervezésére és üzemeltetési tapasztalataira vonatkozóan, emellett közvetlen kapcsolattal rendelkezünk az Autostore fejlesztő csapatával így bármilyen speciális kérdésre választ tudunk adni.

A telepítés végző szállítókkal ellentétben nekünk nem az a célunk, hogy a lehető legnagyobb rendszert tervezzük meg, hanem hogy az ügyfél számára leginkább versenyképes megoldást dolgozzuk ki. A tervezés során nemcsak az Autostore rendszert tervezzük meg hanem a hozzá kapcsolódó logisztikai rendszereket és folyamatokat is kialakítjuk, mert a logisztikai folyamatok automatizációjához, szükséges a folyamatok fejlesztése is, hiszen teljesen más feltételek szükségesek egy manuális és egy automatizált operációhoz.

Az automatizáció költsége jellemzően nagyon magas ezért kérdés hogy mely folyamatok, vagy termékek esetében igazolható pénzügyileg a fejlesztés, az adatelemzések alapján erre is választ adunk, ahogyan azt is kimutatjuk ha nem az autostore a legjobb megoldás hanem valamilyen más automata vagy félautomata technológia.

Szakértőink néhány hét alatt feltérképezik folyamatait, majd a feltárás eredményei és Autostore rendszer tervezésében szerzett tapasztalatunk alapján különböző fejlesztési koncepciókat dolgozunk ki az Ön számára, amely a legjobban illeszkedik a folyamataihoz és a meglévő infrastruktúrához, melyeket pénzügyi mutatók segítségével értékelünk. Önnel közösen kiválasztjuk a megfelelő koncepciót, és segítünk annak megvalósításában is!

 

MIÉRT VÁLASSZON MINKET AUTOSTORE RENDSZER TERVEZÉSE ESETÉN?

  • Sokéves szakmai tapasztalattal rendelkezünk logisztikai és termelési területen, az évek során több iparágban terveztünk Autostore rendszert, mely tapasztalatainkat felhasználva az Ön számára legjobb megoldást tudjuk kialakítani,
  • Mérőszámok és adatelemzési módszertanaink segítségével szeretünk rámutatni a problémás területekre, mely számok által alátámaszthatókká válik a befektetése,
  • Több koncepciót dolgozunk ki, eltérő beruházási költségszintekkel, így lehetősége van a vállalat helyzetének leginkább megfelelő megoldást kiválasztani,
  • Szimulációs szoftverek segítségével tudjuk validálni a kiválasztott automatizációs megoldást, meg tudjuk határozni a robotok szükséges számát, ezen modellek segítségével láthatóvá válnak a szűk keresztmetszetek és a működési zavarok esetén előálló helyzetek,
  • Nem állunk szerződésben egyetlen automatizált rendszereket forgalmazó vállalattal sem így nem azon megoldásokat fogjuk Önnek javasolni mely a legkedvezőbb számunkra, hanem amelyik leginkább az Ön számára megfelelő,
  • Pontos beruházási költséget, üzemeltetési költséget, valamint szükséges munkaerőigényt kalkulálunk, melyek alapján meghatározható a rendszer pontos megtérülése
  • Közvetlen kapcsolatban állunk az Autostore fejlesztői csapatával így bármilyen felmerülő kérdésre tudunk válaszolni.

 

KÉRDÉSÉVEL FORDULJON ÜZLETÁGVEZETŐNKHÖZ:

Sztrapkovics Balázs

balazs.sztrapkovics@innolog.hu

+36-70-558-92-24

Összefoglalás
Autostore tervezés
Cikk címe
Autostore tervezés
Leírás
Az Autostore korunk legkorszerűbb legköltséghatékonyabb automatizált raktári rendszere. Az Autostore korszerűsége mellett viszont rengeteg specialitással is rendelkezik, mint technológia.
Szerző
Kiadó
Innolog Solutions
Tetszett az oldal? Oszd meg másokkal is!
English