1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 7-9., BME L épület

Tárolási technológiák 6. – Gördíthető állványos tárolás

Görgős állvány

A következő bekezdésekben a gördíthető állványos dinamikus tárolási technológiát fogjuk bemutatni. Alapvetően úgy lehetne elképzelni a rendszert, mintha fognánk néhány állványsort, alsó részükre kerekeket illesztenénk, ezeket egy sínpályán megvezetnénk, végül összetolnánk őket egy „tömbbe”. Az egyes sorok között alapvetően nincsen közlekedő folyosó, ezáltal rengeteg hely megtakarítható.

Működés

Ahhoz, hogy a targonca mégiscsak hozzá tudjon férni a rakományokhoz, szét kell választani a „tömböt”, létre kell hozni egy közlekedő folyosót (egyszerre maximum egyet). Az állványok mozgatása megvalósítható kézi, mechanikus és gépi erővel. Egy perc alatt átlagosan 7-10 métert lehet mozdítani az állványokon, így egy közlekedő folyosó megközelítőleg 20-30 másodperc alatt nyitható. Az állványok vezérlése történhet egyszerű emelőkarral, kerék forgatásával, gépi meghajtás esetén nyomógombbal, központi vezérlőpultról, de akár egy targoncából érkező rádiójel is elindíthatja a mozgatást.

Görgős állvány

A fentiekből következik, hogy ezeket a rendszereket olyan raktárakban érdemes megvalósítani, ahol főként kis forgalmú készleteket tárolunk (kicsi az áruk fordulatszáma), egy-egy állványsort csak ritkán kell felkeresni. Célszerű polistruktúrájú készlet esetén alkalmazni, amennyiben csekély hely áll rendelkezésre a tároláshoz. Kiváló megoldás lehet könyvek, filmek, iratok, esetleg alkatrészek, hűtött és fagyasztott áruk tárolására.

Előnyök és hátrányok

A terület-/térkihasználása egyértelműen kedvező, a folyamat könnyen automatizálható. Nagyfokú áruvédelem biztosítható, hiszen a teljes tárolótér „zárható”. Megfelelő technológiával a pormentes tárolás is megoldható.

Hátránya, hogy nagy a beruházási költsége, sík, nagy teherbírású padlóburkolat szükséges, az állványok mozgatása pedig kézi erőt vagy villamos energiát igényel. Fontos megemlíteni, hogy mivel nagyon jelentős tömegeket mozgatunk ezért szükség van munkavédelmi berendezésekre is. A beépített vészmegállítók és szenzorok (lézerhálós vagy mechanikus) érzékelik ha valaki tartózkodik a folyósóban és nem engedik elindulni és/vagy összezárni az állványt. A mozgatásból következik, hogy az árukhoz való hozzáférés időszükséglete nagy, a mozgó elemekből és a gépesítésből eredendően pedig a karbantartási igénye is jelentősebb.

Hosszirányban gördíthető állványok

Sokan nem tudják, de nem csak a – videóban is látható – keresztirányban gördíthető állványok léteznek, hanem vannak hosszirányban gördíthető megoldások is. A keresztirányú megoldáshoz képest hátránya, hogy nagyobb a közlekedőút igénye (egy állványsor szélességének felel meg), azonban minden állvány egy gördítés után elérhető. Könnyen el lehet képzelni, hogy ha csak az egyik oldalon van állványsor, úgy a hasznos terület aránya 50%, ha mindkettő oldalon van egy-egy állványsor, akkor már 66%.

Görgős állvány

Összeállította: Bertalan Marcell

Összefoglalás
Tárolási technológiák 6. – Gördíthető állványos tárolás
Cikk címe
Tárolási technológiák 6. – Gördíthető állványos tárolás
Leírás
A bejegyzésben a gördíthető állványos dinamikus tárolási technológiát fogjuk bemutatni, mellyel nagyfokú áruvédelem és térkihasználás biztosítható.
Szerző
Kiadó
Innolog Solutions
Kiadó logó
Tetszett az oldal? Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

English